Kedves Szomszéd (Imre)!
Családom és a lakóközösség kevésbé elhülyült tagjainak nevében szeretnék gratulálni neked, lakásfelújításod 5 éves jubilálásának alkalmából. Ha ezt az időt gyermekek készítésével és nevelésével, vagy egy 10 ezer darabos puzzle kirakásával töltöd, már egy sor sikerélmény tenné szebbé az életedet. Te viszont, szemmel láthatóan, úgy határoztál, hogy 20-as és 30-as éveidet egy észak-keleti fekvésű, harmadik emeleti lakás buzerálásával fogod tölteni. Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem itt laknál, vagy ha az összes többi lakó kómában feküdne.
El sem tudom képzelni, hogy mi a lófaszt csinálsz öt éve abban a lakásban úgy, hogy két-három szaki permanensen kalapál, dörömböl, röszögtet és krahácsol valamit... Hiteles információk hiányában arra jutottam, hogy ez az elszánt renoválási folyamat egyfajta pótcselekvés, amivel a létkérdések keltette feszültségeket (a létezés súlytalan, megvalósítható céljai pedig tág kontextusban gyakorlatilag értelmetlenek, stb.) próbálod feloldani. A pszichiáter olcsóbb.
Két emelettel lejjebb lakunk, de a felújítás során egyszer sikerült a mi előszobánkat is szétloccsantanod, igaz, ebben empatikus de kissé naiv életszemléletünk is szerepet játszott. Mivel a helyreállítást csak ordibálás árán tudtuk elérni, a jövőben nem veled fogok ilyesmiről beszélgetni.
Egyeztettem a közös képviselővel, aki széttárta ugyan a karját, de lelkesen kapacitált, hogy jelentselek fel az első adandó alkalommal! Fel foglak!
Üdvözlettel.
Utolsó kommentek